Ugrás a tartalomra

Január és március között rengeteg házasságot kötöttek Magyarországon

2020.05.26
16:45
2020.05.26
16:56
Forrás
MTI
A gyermekvállalási kedv is emelkedett, a válások száma pedig csökkent

Negyven éve nem kötöttek annyian házasságot Magyarországon, mint 2020-ban márciusig, hiszen idén január és március között, 12 271 pár házasodott össze - közölte a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin kiemelte: ez az adat kétszerese az egy évvel korábbinak. Beszélt arról is, hogy 2010-hez képest 2019-re 84 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, a gyermekvállalási kedv 20 százalékkal emelkedett, a válások száma pedig 30 százalékkal csökkent. 2010-ben családbarát fordulat történt Magyarországon, visszatért a magyarok jövőbe vetett hite, ennek köszönhetően egyre többen mernek házasságot kötni, családot alapítani, gyermeket vállalni - vélekedett az államtitkár.

házasságkötés

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.