Ugrás a tartalomra

Jótékonykodott az Újvidéki Színház

2020.05.29
13:03
2020.05.29
18:50
Forrás
Pannon RTV
155 ezer dinárt adományozott az Újvidéki Színház a Ritka Betegségek Szerbiai Nemzeti Szervezetének.

A pénzt a rendkívüli állapot bevezetése előtt megtartott jótékonysági könyvvásáron, illetve egy előadás bevételéből gyűjtötték össze.

A nagy érdeklődésnek köszönhetően néhány hét alatt 130 ezer dinárt gyűlt össze az Újvidéki Színház jótékonysági könyvvásárán. Ehhez adtak hozzá még 25 ezer dinárt, ami a Színes Szilánkok Diákszínpad február végén játszott Anne-impressziók előadásának bevételéből származott.

Ivana Badnjarević, a Ritka Betegségek Szerbiai Nemzeti Szervezetének (NORBS) elnöke elmondta: „A szervezetünknek ez nagyon sokat jelent, mivel támogatták a ritka betegségek világnapjára szervezett megemlékezést. Az adomány segíteni fogja a szervezetünk működését, de ezenfelül segítettek abban is, hogy felhívjuk a figyelmet a ritka betegségekkel küzdő emberekre, arra, hogy esetükben vannak bizonyos problémák az egészségügyi ellátásuk során, a vizsgálatokat és a kezeléseket illetően, továbbá a szociális védelmi rendszert illetően is, a szolgáltatásokat a ritka betegségekkel küzdő emberek gyakran nehezen tudják megkapni.”

A Sterija Játékok titkárságának felkérésére a jótékonysági könyvvásárt a színházi fesztivál ideje alatt a Szerb Nemzeti Színházba is átköltöztetik. A Sterija Játékok idén augusztus végén kerülnek megrendezésre.

Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója: „Ez az akció, ami több, mint a könyvek adás-vétele, ez inkább az érzelmek és a jó szándékok cseréje, legalábbis az én értelmezésem szerint, tehát ez a Sterija Játékok ideje alatt is megvalósul.”

Az előadások próbáit júniustól folytatja az Újvidéki Színház, a közönség azonban egyelőre nem térhet vissza az intézménybe. A jelenlegi tervek szerint a nyár folyamán csak szabadtéri rendezvényeken, illetve fesztiválokon mutatnak be előadásokat.

Újvidéki Színház
Venczel Valentin
jótékony akció
könyvvásár

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.