Ugrás a tartalomra

Szijjártó: az európai országoknak nem kellene úgy tenniük, mintha nem akarnának jó kapcsolatot Kínával

2020.05.29
19:06
2020.05.29
19:12
Forrás
MTI
Egyetlen európai országnak sem kellene úgy tennie, mintha nem lenne érdekelt abban, hogy jó kapcsolatot tartson fenn Kínával - közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.

Az Európai Unió külügyminisztereinek az EU és Kína kapcsolatáról szóló online tanácskozás után Szijjártó azt írta: Itt lenne az ideje az őszinte és egyenes beszédnek, világosan látszik ugyanis, hogy amikor kínai beruházásokért, exportlehetőségekért versenyzünk, a többi európai országgal versenyzünk, csakúgy, mint a lélegeztetőgépek és más egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök beszerzésekor.

Magyarország támogatja, hogy - amennyiben ez szolgálja az érdekeit - az Európai Unió és Kína között létrejöjjön egy beruházásvédelmi egyezmény, a kettős mércét viszont elutasítja - emelte ki.

A miniszter szerint az európai szabályozások és nyilatkozatok nem szolgálhatják azt a célt, hogy nagy nyugat-európai országok gazdasági és piaci hátrányokat okozzanak a kis európai országoknak a Kínával folytatott gazdasági együttműködésben.

Az Európai Unió és Kína közötti 700 milliárd dolláros kereskedelmi forgalom alig több mint 10 százalékát bonyolítják a közép-európai országok - tette hozzá.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: "a kettős mércét tehát visszautasítjuk, és végre itt lenne az ideje, hogy a nagy európai országok is maguk mögött hagyják a képmutatást" a Kínával kialakított kapcsolatok tekintetében.

Sok tízmilliárd dollárnyi beruházás és sok tízmilliárd dollárnyi kereskedelmi forgalmat bonyolítanak le ők is a kínaiakkal - írta a miniszter.

Szijjártó Péter
Kína

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.