Ugrás a tartalomra

Még 10 hónap és kipróbálhatjuk a Belgrád-Budapest vasútvonal egy szakaszát

2020.05.30
14:01
2020.05.30
19:13
Forrás
Pannon RTV
Aleksandar Vučić szerb államfő ma délelőtt megtekintette a Belgrád-Budapest vasútvonal felújításán végzett munkálatokat.

A köztársasági elnök Zorana Mihajlović építésügyi miniszterrel, Igor Mirovićtyal, a tartományi kormány elnökével és Chen Bo kínai nagykövettel, valamint a munkálatok kivitelezőivel a Belgrád és Ópázova közötti szakasznál jártak. A következő év márciusában várható az, hogy ezen a szakaszon megindul a vasúti forgalom - mondta Aleksandar Vučić.

A Belgrád-Ópázova vasútvonalon a munkálatokat a kínai kivitelezők várhatóan befejezik az év végéig, jövő év márciusától pedig a forgalom is megindulhat rajta. Az Ópázova és Újvidék közötti szakasz, amelyen orosz kivitelezők dolgoznak, 2021 augusztusára lehet kész.

Aleksandar Vučićn szerb államfő: „Rögtön utána elkezdjük gyorsan, és 2024-ig be is fejezzük az Újvidék-Szabadka vasútvonal kiépítését. Ugyanabban az időben a magyarok is be fogják fejezni a saját 153 kilométeres szakaszukat, és akkor olyan utunk lesz, melyen Belgrádból Budapestre érünk 2 óra 45 perc alatt.”

A szerb államfő az utak építéséről is beszélt. A közép- és dél-szerbiai munkálatok után az elkövetkező időszakban sor kerülhet a vajdasági autópályák kiépítésére is: „Hamarosan nagy projektek veszik kezdetét, az autópályák építése Vajdaságban. Kezdve a Ruma-Šabac autópályától, amely fontos Szerémség és Mačva összeköttetése szempontjából, a Fruška gora-i korridorig, amely ugyancsak fontos a dél-bácskai körzet, Vajdaság legnagyobb körzetének, és a szerémségi körzet összekötése szempontjából Belgráddal és egész Nyugat-Szerbiával.”

A Belgrád-Ópázova vasútvonal hossza 34,5 kilométer. A munkálatok 2017-ben kezdődtek, a szerződés értéke 305,1 millió dollár. A Belgrád-Budapest vasútvonal szerbiai szakasza 184 kilométer, a munkálatok 2 milliárd dollár értékűek.

Belgrád-Budapest vasútvonal
Aleksandar Vučić
Ópázova
vonat

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.