Ugrás a tartalomra

Óvintézkedések az osztálykirándulásokon

2020.06.03
09:13
Forrás
Szerbiai RTV
Június elsejétől már lehet szervezni osztálykirándulásokat, de a külföldi utak továbbra sem lehetségesek.

Azok a diákok, akik már befizették a külföldi helyszínre szóló utazásukat, elcserélhetik azt belföldire. 1 millió 200 ezer vendégéjszakát mondtak le az elmúlt időszakban a járványhelyzet miatt, és ezek csak azok, amelyek a diákturizmus, a kirándulások és a rekreatív oktatás keretében valósultak volna meg. Van lehetőség arra is, hogy a szülők visszakapják a már befizetett pénzt, de ez csak 2022 januárjában történhet meg. A belföldi diákutazások óvintézkedések mellett zajlanak majd. A gyerekeknek fertőtleníteniük kell a kezüket, a buszon maszkot kell viselniük, egy szobában pedig kevesebb diákot helyeznek el, mint korábban. Emellett étkezéskor nagyobb távolságra kell ülniük egymástól, és ott, ahol megszállnak, lesz orvosi felügyelet is. 

védőmaszk
osztálykirándulás
fertőtlenítés

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.