Ugrás a tartalomra

„Nincsenek arra utaló jelek, hogy Szabadkán gócpont alakulna ki”

2020.06.06
14:11
2020.06.06
17:49
Forrás
Pannon RTV
Zoran Gojković elmondta: öt szabadkai koronavírusos beteget kezelnek jelenleg a Vajdasági Klinikai Központban.

A tartományi egészségügyi titkár ma délelőtt Újvidéken kiemelte: a betegek többségének enyhe tüneteik vannak, de vannak tünetmentes páciensek is – tette hozzá. A péterváradi eset kapcsán, ahol a napokban egy magánidősotthonban több beteget is találtak elmondta, ott nem fedeztek fel újabb eseteket.

A tartományi egészségügyi titkár emlékeztetett arra, hogy továbbra is előfordulnak majd szétszórtan újabb megbetegedések, de a járványhelyzet stabil a tartományban, Szabadka esetében pedig nem tartanak attól hogy nagyobb gócpont alakulna ki. Vajdaságban naponta ezernél is több tesztelést végeznek és az eredmények nem adnak aggodalomra okot. Az embereknek ugyanakkor továbbra is óvatosaknak kell lenniük annak érdekében, hogy ne alakulhassanak ki újabb gócpontok - emelte ki.

Zoran Gojković, tartományi egészségügyi titkár: „Három kórházi dolgozóról van szó, egy ápolónőről és két nem egészségügyi dolgozóról. Megfertőződött egy nő is, aki most szült, ő a fertőző betegségek klinikáján van, a kisbabánál szerencsére nem mutatkoznak fertőzésre utaló jelek, ő továbbra is a szabadkai szülészeten van. Van még egy szabadkai beteg, aki a kontaktusaik közül került elő. A helyzet teljesen nyugodt, egyáltalán nincsenek arra utaló jelek, hogy Szabadkán nagyobb gócpont alakulna ki.”

koronavírus
járvány

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.