Ugrás a tartalomra

Megáldották a kishorgosi keresztet

2020.06.13
20:01
Forrás
Pannon RTV
Megáldották a kishorgosi templomrom új keresztjét ma délután.

Az Árpád-kori templomot a 12. században építették. A tatárjárás idején vélhetően leégett. A tölgyfafeszület felállítását az Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

Az egykori templomot és a 15 sírt 1964-ben egy területrendezés során tárták fel. 1993-ban egy nagy méretű keresztet és öt kopjafát is felszenteltek a helyszínen. Az egykori feszület azóta az enyészeté lett.

A rövid alkalmi műsort követően Utasi Jenő atya megáldotta az új keresztet.

Horgos rengeteg építészeti remeket rejt, ezeket az elkövetkező nemzedékek számára kellene megőrizni - emelte ki Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester.

Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Most egy vadonatúj kereszt került erre a helyre, ahol a horgosiak úgy tartják, hogy ős-Horgos volt, mint település. Ez idegenforgalmi szempontból a kulturális és szakrális turizmushoz sorolható itt Horgos területén. Horgos területén azonban inkább a falusi turizmus jellemzőbb, hiszen csodálatos tanyákkal van tele a környék, úgy hogy az önkormányzat ennek az idegenforgalmi fajtának a támogatását is tűzte ki célul.”

Az esemény zárásaként a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület évzáró műsorát tekinthették meg az érdeklődők.

Horgos
kereszt

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.