Ugrás a tartalomra

Megkezdődtek az Iverak-Lajkovac gyorsforgalmi út építési munkálatai

2020.06.17
14:44
2020.06.17
19:13
Forrás
Pannon RTV
Ha elkészül, akkor a tervek szerint összeköti majd Valjevót a Miloš fejedelem autópályával.

A munkálatokat egy kínai vállalat végzi, a Szerbia és Kína között létrejött megállapodással összhangban, amelynek értéke 158 millió euró. A gyorsforgalmi úton 25 híd épül, amelyből a két leghosszabb összesen 1,5 kilométer hosszú lesz. A kínai partnerek ígéretet tettek arra, hogy az új út 2022 végére elkészül - hangsúlyozta az eseményen Aleksandar Vučić. A projekt része a Kolubara folyó szabályozása is az árvízvédelem biztosítása érdekében.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Ma megkezdjük a munkát a kínai Shandong céggel. Megkezdik a munkát Lajkovactól Valjevóig. Fontos, hogy az emberek tudják, hogy egy gyorsforgalmi út készül, amely nem halad át a település központjában.”

A szerb államfő hozzátette, a gyorsforgalmi út által kevesebb mint egy óra alatt juthatunk majd el Belgrádból Valjevóba.

 Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Ezek nagy dolgok számunkra. Ezek hatalmas változások. Ez azt jelenti, hogy a Valjevo-Belgrád szakasz, még ha a lehető leglassabban is vezet valaki, egy órán belül, vagy kevesebb mint egy órán belül átjárható. A befektetők Valjevóba akarnak jönni, ezáltal pedig több embert tudunk majd foglalkoztatni.”

A gyorsforgalmi út hossza 18,3 kilométer. A kivitelezőnek 36 hónap áll a rendelkezésére, hogy elvégezze a munkát.

gyorsforgalmi út
Aleksandar Vučić

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.