Ugrás a tartalomra

Vasárnapig kampánycsend van Szerbiában

2020.06.19
07:40
2020.06.19
21:28
Forrás
Pannon RTV
Vasárnap háromszintű, köztársasági, tartományi és önkormányzati választásokat tartanak Szerbiában. Csütörtök éjféltől kampánycsend van érvényben.

A kampánycsend szerint vasárnap 20 óráig tilos a választók bárminemű befolyásolása.

A koronavírus-járvány miatt ugyan a korábbi évekhez képest az idén jelentősen kevesebb kampányrendezvényt tartottak a pártok, de ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kampányoltak. Televíziós műsorokban, reklámokban, óriásplakátokon láthattuk a jelöltek arcát és nevét, hallhattuk a következő négy évre vonatkozó ígéreteket.

A szerbiai választási törvény szerint a kampánycsend a voksolás napját megelőző 48 órán belül kezdődik és urnazárásig tart, vagyis péntek 0 órától vasárnap 20 óráig nem lehet a pártokkal, a jelöltettek kapcsolatos reklámokat, beszélgetéseket, műsorokat sugározni, propagandaanyagot osztani, vagy választási rendezvényeket szervezni.

A választás napján este 8 óráig csak azt lehet közölni, hogy a jelöltek hol voksoltak, milyen volt a részvételi arány, valamint általános voksolásra buzdító üzeneteket is lehet sugározni, illetve közérdekű információkról is hírt lehet adni, például ha egy szavazóhelyet valamiért be kellett zárni, vagy esetleg rosszul lett valaki szavazás közben.

Ladóczki Gyula, tag, Köztársasági Választási Bizottság: „A kampány csütörtök éjfélig tart, onnantól kezdve kampánycsend lesz, olyannyira, hogy a szavazás napján a szavazatszedő bizottságok tagjai is kötelesek ellenőrizni, hogy a szavazóhely környékén 50 méteres körzetben van-e bármilyen propagandaanyag. Amennyiben ilyet találnak vagy észlelnek, akkor felhívják az illetékes felügyelőséget, akiknek kötelességük ezt eltávolítani.”

Vasárnap 20 óra után már az is közölhető, hogy milyen reményeket fogalmaztak meg a politikusok szavazatuk leadásakor, illetve hogy a feldolgozott voksok arányát látva örülnek-e vagy sem az eredményeknek.

Választások 2020
Ladóczki Gyula
Köztársasági Választási Bizottság
koronavírus
kampány
kampánycsend

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.