Ugrás a tartalomra

Bogdan Laban: Az SZHP történelmi sikert aratott

2020.06.22
09:36
2020.06.22
15:30
Forrás
Pannon RTV
Bogdan Laban, az SZHP szabadkai listavezetője kijelentette, a következő 4 évben is folytatják azt a fejlődést serkentő politikát, amit az előző 4 évben is tettek.

A politikus hozzátette, hogy pártja történelmi sikert aratott, hiszen a korábbi választásokhoz képest mintegy 5%-kal nőt a támogatottságuk. Nem hivatalos adatok szerint az SZHP listáját a szabadkai választópolgárok 42%-a támogatta, ez pedig 32 mandátumhoz lehet elegendő az önkormányzatban. Laban megköszönte a szavazók bizalmát és azt ígérte, hogy folytatni fogják a város fejlesztését.

Bogdan Laban, szabadkai listavezető, Szerb Haladó Párt: „Szerbiának, Szabadkának előre kell haladnia. A polgárainknak látniuk kell a javulást attól, akire szavaznak. Nem pedig azt nézni, hogy melyik nemzeti, vagy vallási csoporthoz tartoznak. A Szerb Haladó Párt egy nagy család. Minden nemzetiség és vallás családja. Büszke vagyok rá, hogy ekkora erővé nőttük ki magunkat Szabadkán. Annak a Szabadkának, amelynek van perspektívája és látja gyermekeink és családunk jövőjét.”

Bogdan Laban
Szerb Haladó Párt
Szabadka
Választások 2020

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.