Ugrás a tartalomra

Feljutott a teke Szuperligába a törökbecsei Jedinstvo

2020.06.22
10:46
Forrás
Pannon RTV
Véget ért a bajnokság az első férfi tekeliga vajdasági csoportjában, ahol kiválóan teljesített a Jedinstvo.

A törökbecsei együttes mindössze két vereséget szenvedett, így magabiztosan végzett a mezőny élén és jövőre a Szuperligában szerepelhet ismét.
A Jedinstvo játékosai az utolsó fordulóban is maximális teljesítményt nyújtottak, hiszen az antalfalvi Slaviját pontveszteség nélkül győzték le. A 8:0-ás eredmény is hűen tükrözi a csapat teljesítményét ebben az idényben, amelyben 5 évnyi várakozást követően teljesen új pályán szerepelhettek.

Mészáros István, csapatvezető, Jedinstvo Teke Klub, Törökbecse: „Végre megszületett a szuper-modern tekepálya, amely az eredményeket is meghozta, mivel a csapatnak adottak voltak a kiváló felkészülési lehetőségek. A munka meg a csapat összetartása meghozta ezt a végeredményt, hogy a bajnokságot megnyerjük és visszatérjünk a Szuperligába egy év kihagyás után.”

Az Ernyesi családnak nagy hagyománya van a klub életében, jelenleg is itt játszik idősebb Ernyesi Róbert, aki pillanatnyilag sérült, valamint fiatalabb fia, Norbert, aki a csapatszellemben látja a siker titkát: „Az volt a döntő, hogy soha nem volt olyan játékos, aki különcködött volna, mindig egyben volt a csapat, soha sem történt olyan, hogy ha valaki rosszul játszott, akkor a másik beszólt volna neki. Mindig úgy álltunk hozzá, hogy csak fel a fejjel. Becsúszott az a vereség Nagybecskereken a Banat ellen, habár ott is jó játékot produkáltunk, csakhogy a hazai csapat éppen akkor dobta a legjobb eredményét ebben a szezonban. Úgy gondolom, hogy a csapat egyben volt, és ez volt a siker titka.”

Az idén 70 éves Jedinstvo egyévnyi szünet után tér vissza a Szuperligába, ahol szeretne huzamosabb időt tölteni, akár már az első idényt a középmezőnyben fejezni.

Törökbecse
teke
szuperliga

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.