Ugrás a tartalomra

Valószínűleg Brnabić marad a miniszterelnök

2020.06.26
09:30
2020.06.26
10:40
Forrás
021.rs
Valószínűleg Ana Brnabić lesz a kormányfő a következő négyéves parlamenti ciklusban is - tudta meg nem hivatalos forrásokból a Blic.

Mint írják, a jelenlegi miniszterelnök mellett Siniša Mali pénzügyminiszter, valamint Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter pozíciója biztos, azzal, hogy utóbbi tárcájához csatolják az ökológia területét is.

A sajtóhírek szerint Zorana Mihajlović építési miniszter is marad eddigi pozíciójában.

Összességében viszont számos változásra lehet számítani az új kormányban. A belgrádi lap szerint még közel sem biztos a Szerbiai Szocialista Párt kormányszerepe, az is elképzelhető, hogy ellenzékből politizálnak majd az elkövetkező négy évben.

A kormány megalakulása egyébként még várat magára, először a köztársasági parlament alakuló ülését kell megtartani, mégpedig a választás végleges eredményeinek közlését követő 30 napon belül, aztán 90 nap alatt meg kell alakulnia a kormánynak.

Ana Brnabić
kormányfő
kormány
kormányalakítás

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.