Ugrás a tartalomra

Barátkozási Nap a Domus Pacisban

2020.06.27
11:53
2020.06.27
17:32
Forrás
Pannon RTV
Koszorúzás, előadások, barátkozás, közös időtöltés - Barátkozási Napot szervezett ma a Keresztény Értelmiségi Kör a Horgos melletti Domus Pacisban.

A program a reggeli órákban Szabadkán kezdődött, ahol a résztvevők megkoszorúzták a Vergődő madár szobrát a Zentai úti temetőben.

Ezt követően a Horgos melletti Domus Pacisban gyülekeztek a hívek, hogy meghallgassák az előadásokat és barátkozzanak. Óbecséről kilencen érkeztek. Mint mondják évek óta részt vesznek a Barátkozási Napon.

Szilágyi Edit, résztvevő, Óbecse: „A neve, hogy Barátkozási Nap és ez valójában az. Hatalmas élmény együtt látni azokat az embereket, akik egyformán gondolkodnak, egy a hitük, egy a nyelvük, egy a mentalitásunk is végeredményben, és egész Vajdaság területéről jönnek emberek.”

A rendezvényt 18 éve szervezi meg a Keresztény Értelmiségi Kör. Évről évre igyekeznek érdekes előadókkal színesíteni a programot. Idén a fő téma a görögkatolikus egyház és annak működése volt.

Szabó Károly, elnök, Keresztény Értelmiségi Kör: „A vajdasági magyarok nem igazán tudják, hogy a görögkatolikus egyház is ugyanúgy hozzátartozik a nagy egyházhoz. Nagyon sokan össze is keverik a pravoszláv egyházzal, tehát úgy éreztük, hogy szükséges egy ilyen bemutatkozó előadást tartani, annál is inkább, mert Magyarországon nagyon is jelentős a görögkatolikus egyház.”

A vajdasági Barátkozási Nap megszervezésében a magyarországi székhelyű Keresztény Értelmiségiek Szövetsége is részt vett.

Keresztes Dénes, elnökhelyettes, Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Magyarország: „Hosszú évek óta aláírt együttműködési megállapodásunk van, és ennek keretében igyekszünk minél több tevékenységet közösen megvalósítani. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének van egy alapítványa, a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány, aminek a nevében is benne van, hogy a Kárpát-medencei, tehát kizárólag határon túli témával foglalkozik, az elcsatolt területekkel foglalkozik.”

A mostani rendezvény vendége Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek volt, aki előadásában egyebek között bemutatta a görögkatolikus egyházat.

Kocsis Fülöp, hajdúdorogi érsek: „Olyan világot élünk, amikor olyan pompás civilizációt építettünk fel, hogy azt hisszük, hogy nincs szükségünk Istenre. Emiatt, hogy ha nem szorul rá az ember Istenre, akkor minek foglalkozzon ilyen dolgokkal. Ugyanakkor a mélyben ma is megmutatkozik, hogy nem tud az ember Isten nélkül élni. Ennek a küzdelmében vagyunk mi is, görögkatolikusok.”

A találkozóra 14 vajdasági településről több mint 80 hívő érkezett.

Barátkozási Nap
Domus Pacis
Horgos
Keresztény Értelmiség Kör
Kocsis Fülöp

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.