Ugrás a tartalomra

Családi napot tartottak Kishegyesen

2020.06.28
16:28
Forrás
Pannon RTV
Közösségi programok, gyerekjátékok és finomságok is várták az érdeklődőket a vasárnap délelőtt megtartott családi napon Kishegyesen.

A Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete által szervezett program a családi értékrendet, a tartalmas kikapcsolódást, valamint a közösségi összefogást helyezte előtérbe.

Színes, tartalmas program várta a kishegyesi családi nap résztvevőit. A gyerekek számára kézműves foglalkozással és különböző játékos feladattal készültek a szervezők. A 7 éves Homogyi Hédinek a kézműveskedés tetszett a legjobban: „Kivágtuk a fülét, a szemét, a száját, meg masnit a nyakába. Meg csak egy kanálra rá kellett ragasztani.”

Homogyi Anasztázia négy gyermek édesanyja. A topolyai családanya szerint a családi nap remek kikapcsolódást nyújt az egész családnak: „Én szeretem megragadni az alkalmat, az összes lehetőséget, ami a környékünkben van, ahol a gyerekeim jól érzik magukat, játszanak, barátkoznak.”

Idén első alkalommal szerveztek családi napot Kishegyesen. A program a családi értékrendet, a tartalmas kikapcsolódást, a közösségi összefogást helyezte előtérbe.

Kerepes Árpád, elnök, Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete: „Mint minden családi napot igyekszünk gazdag programokkal kiegészíteni, ez sem volt másképp a mai napon sem. Meghívtuk a kishegyesi cserkészeket, a nyugdíjas otthonból hívtunk, akik mindig is szoktak a programjainkon jelen lenni. A Dália kézművescsoportot, meg a mi nagycsaládosaink, akik még aktívkodnak ilyen-olyan programokkal. Tehát van egy 4-5 állomás, ahol a gyerekekkel foglalkoznak.”

A családi nap célja leginkább az, hogy a gyerekek és a szülők együtt legyenek - mondta el Krizsán Vilmos, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének elnöke

Krizsán Vilmos, elnök, Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége: „A szórakozás mellett azért szoktak lenni előadások is, illetve beszélgetések. Olyan témákról, mint a gyermeknevelés, a párkapcsolat, a gyerekekkel való közös munka, és így tovább.”

A vasárnapi rendezvény a tartományi kisebbségi titkárság és a helyi önkormányzat támogatásával valósult meg.

családi nap
Kishegyes
Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.