Ugrás a tartalomra

Kevés vajdaságinak van koronavírus-antitestje

2020.06.30
11:54
Forrás
021.rs, Blic
Kevés vajdaságinak van koronavírus-antitestje - derül ki egy friss felmérésből. Egy szerbiai kutatás rámutat arra, hogy a vajdasági lakosság mindössze 3,1 százaléka immunis a vírusra.

Az országos átlag 6,4 százalék. Belgrádban, Nyugat-Szerbiában és Šumadijában ennél magasabb az arány. A tanulmányban nagyjából 1000 főt vizsgáltak, megállapították például, hogy az antitest előfordulása jellemzőbb a 20 éven aluliaknál, mint az időseknél, a férfiaknál 8, a nőknél 5 százalék az átlag. Spanyolországban egyébként a lakosság 5, Belgiumban 6, Dániában 2 százaléka esetében állapítottak meg antitestet. A szerbiai kutatásban részt vevő Tatjana Pekmezović, járványügyi szakorvos azt mondta, a kapott információk elsősorban a kormánynak jelentenek segítséget az intézkedések meghozatalában a vírus mostani és esetleges következő hulláma során. 

antitest
antitestteszt
Vajdaság

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.