Ugrás a tartalomra

Tavalyhoz képest 70 százalékkal kevesebb turista nyaralt Horvátországban az év első felében

2020.07.01
12:53
2020.07.01
13:04
Forrás
MTI
Az első félévben 1,6 millió turista látogatott Horvátországba és 7,6 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 70 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Júniusban kicsit jobb volt a helyzet, a tavalyi forgalom 32 százalékát teljesítették.

A horvát Turisztikai Szövetségnél a körülményekre tekintettel elégedettek, továbbá fontosnak találták kiemelni, hogy nem regisztráltak egyelten koronavírus-fertőzött turistát sem az országban.

A legtöbb vendégéjszakát a szlovénok töltötték el (26 százalék), őket a németek (25 százalék), az osztrákok (9 százalék), a boszniaiak és a csehek (7-7 százalék) követték.

A Turisztikai Szövetség szerint júliusban és augusztusban nőni fog az idegenforgalmi kereslet és forgalom, itt főleg a közép-európai országok piacára számítanak, Németországra, Szlovéniára, Ausztriára, Csehországra, Lengyelországra, Magyarországra és Szlovákiára.  

Úgy vélik, bár a világban állandóan változik a járvány-helyzet, az emberek alkalmazkodtak az új körülményekhez, és a járvány megfékezésre hozott intézkedések betartása mellett újra elkezdtek utazni.

Horvátország az illetékesek szerint jobban áll, mint a konkurens országok, mert az említett országok számára autóval elérhető, változatos szálláshelyeket kínál és továbbra is kedvező járvány-helyzettel rendelkezik.

Úgy értékelik: az év végéig a turisztikai ágazatban a tavalyi rekordév legalább egyharmadát teljesíteni tudják. A főszezon sikerességéhez hozzájárulhat, hogy Európában újraindult a forgalom, és már buszokkal, vonattal és repülővel is elérhető az Adria.

Szerdán megérkezett az első cseh és szlovák turistákkal teli vonat is Fiumébe (Rijeka). A több mint 500 turistát Gari Capelli turisztikai miniszter üdvözölte a vasútállomáson.

A tárcavezető újságíróknak elmondta: ötven százalékuk tovább utazik Dél-Dalmáciába, a többiek a Kvarner-öbölben és Isztriában foglaltak szállást, hotelekben, magánszállásokon és kempingekben.

Horvátország
nyaral
kevesebb
turista
tavaly
idén

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.