Ugrás a tartalomra

Pálinkafőzés és könyvbemutató a Bátkai kompon

2017.08.06
13:58
2017.10.04
12:17
Pálinkafőzéssel egybekötött könyvbemutatót tartottak a zentai Bátkai kompon. Az esemény szervezői egy új szokást szerettek volna létrehozni a vasárnap reggeli eseménnyel.

Az eseményen bemutatták Vicei Károly, zentai író Adomás históriák és álmok, valamint a Délvidéki muszáj Herkules című köteteit. „Azért adomás, mert nem szabályszerű adomákról van szó, hanem a magam felfogása szerint alakított adomaszerű történeteket írtam meg. A másik, erőszakoltan mondva, egy tárcakötet, amely a szépprózának az a fajtája, amely az elbeszélés és a tanulmány között mozog.”

A Zentai Pálinkabírálók Társaságának jóvoltából a jelenlevők egy pálinkafőzési bemutatót is megtekinthettek. A szervezők célja, hogy bővítsék a zentai nyári rendezvények kínálatát.

Rózsa Péter, elnök, Zentai Pálinkabírálók Társasága: „Ezáltal egy új szokás, új hagyomány fog keletkezni, amikor a helyi íróink, költőink fognak nyilvánosan fellépni, és az ő műveiket bemutatni, és egyúttal megtudják a mi pálinkáinkat kóstolni is.”

A Zentai Pálinkabírálók Társasága 2006-ban alakult. Az oktatás és a képzés mellett saját pálinkát is készítenek, emellett pedig pálinkabírálással is foglalkoznak.

Vicei Károly
könyvbemutató
pálinkafőzés
Zenta

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.