Ugrás a tartalomra

A zentaiaknak a Tiszára még várniuk kell, egyelőre marad a medence

2020.07.05
17:53
2020.07.05
20:23
Forrás
Pannon RTV
Még legalább egy hetet kell várniuk a fürdőzőknek, akik Zentánál biztonságosan akarnak felfrissülni a Tiszában. A magas vízállás miatt sokan a Sportcsarnok melletti medencéket választják.

A zentaiak jelenleg a kék medencére tudnak járni fürdőzni, ahol jelenleg, a hátam mögött körülbelül 2-300 ember tartózkodik. A csúcsidő azonban a késő délutáni órákban érkezik el, amikor 600 fölé is kúszhat ez a szám.

A tavaly felújított medence már sokkal rendezettebb környezetben várja a szórakozni és pihenni vágyókat. A fiatalok mellett a családosok körében is népszerű a fürdőhely. Ez természetesen a kiváló időnek is köszönhető, ezért az elkövetkező napokban is sok embert várnak – mondta el Baranyi Nándor, a Tisza Mentőcsapat koordinátora, aki az uszodamesteri feladatokat látja el Zentán. „Másik fontos tényező, hogy a Tiszán még mindig nem biztonságos a fürdőzés, ezért azok a személyek is a medencére jönnek el, akik egyébként a Tiszára mennének.”

Csaknem egész júniusban az erős sodrás és a magas vízállás jellemezte a Tiszát. Így a zentaiak körében népszerű, úgynevezett csókai oldal vadstrandjának jelentős része is víz alatt volt. Ez a szakemberek szerint július második felére változhat, addig viszont a zentai és a környékbeli medencék felkeresését ajánlják.

Zenta
fürdőzés
medence

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.