Ugrás a tartalomra

A konzervatívok győztek a horvát választásokon

2020.07.06
07:28
2020.07.06
09:03
Forrás
MTI
Végleges eredményeket ma délután közöl a horvát választási bizottság.

A részeredmények szerint a konzervatívok győztek a horvátországi előre hozott választásokon, de nem szereztek abszolút többséget. A leadott szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség a Szociáldemokrata Párttal szemben. A részeredmények tükrében a HDZ 68, az SDP irányította Restart Koalíció pedig 43 mandátumot szerzett a 151 fős törvényhozásban. A horvát parlament 11 mandátumot a nemzeti kisebbségeknek és a horvát diaszpórának tart fenn.

Andrej Plenković, a HDZ elnöke a választások éjszakáján megtartott beszédében kiemelte: nehéz kormányzati ciklus áll mögöttük, számos megpróbáltatással, a kihívások, amelyek előttük állnak pedig még nagyobbak. Szavai szerint az ekkora támogatottság nagy felelősség is jár, amelyet meg fognak szolgálni. Horvátországnak megoldást kell találnia a gazdasági és közegészségügyi kihívásokra, meg kell erősítenie intézményeit, és meg kell védenie az emberi és kisebbségi jogokat - fogalmazott. A HDZ bejelentette, hogy már hétfőn megkezdik a koalíciós tárgyalásokat.

választások
Horvátország

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.