Ugrás a tartalomra

Vučić az utcai zavargásokról: Felelni fognak a tetteikért

2020.07.10
23:21
2020.07.10
23:43
Forrás
Pink.rs
A francia fővárosból bejelentkező elnök arra emlékeztetett, hogy szombaton visszatér Belgrádba. Az erőszakoskodókat legyőzzük, az összes álarc lehullt - tette hozzá a szerb elnök.

Az erőszakos cselekedeteket elkövető tüntetők felelni fognak a tetteikért - ezt üzente Aleksandar Vučić Párizsból. A szerb államfő a Pink Televízión keresztül szólt az állampolgárokhoz: ne aggódjank az utcai zavargások miatt. Az erőszakot elkövetők többségét letartóztatjuk, a cselekedeteikért felelnek majd, és ehhez nem fér kétség - emelte ki Vučić.Azt mondta, az emberek 95 százaléka elítéli a demonstrációkat. Senki normális nem támogatja ezeket az eseményeket. Huligánok gyűltek össze. Itt olyan csoportokról van szó, olyan emberekről, akik saját frusztrációkat kezelik ily módon.

Az autópálya blokkolására tett kísérletet „tiszta terrorizmusnak” nevezte a szerb államfő.

Aleksandar Vučić
tüntetés

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.