Ugrás a tartalomra

Fakanál a gyerekkézben

2020.07.14
13:36
2020.07.14
17:53
Forrás
Pannon RTV
A Süti-főzi táborban idén is szorgosan főztek az oromi gyerekek.

Sütni, főzni tanulnak egész héten az oromi gyerekek a IX. Süti-főzi táborban. Idén is 11 gyerekkel foglalkozik a helyi Varázsfalatok Egyesület, azzal a céllal, hogy a gyerekek megtapasztalják a sütés, főzés örömeit, ezzel pedig rendre, csapatmunkára ösztönözzék őket.

Tyúkhúsleves szaggatott grízgombóccal és lecsó volt a keddi menü a Süti-főzi táborban. A gyerekek nagy lelkesedéssel készítették az ebédet. Dubicsánác Kornél is kivette a részét a munkából, már meg is tanulta, hogyan készül a jó tyúkhúsleves. „Feltesszük forralni a vizet, azután beletesszük a húst, krumplit, zöldséget, ilyeneket, és aztán ki kell szűrni. Beletesszük a tésztát is.”

A gyerekek a grízgombóc elkészítését és szaggatását is megtanulták, amely azután a levesbe került. Dubicsánác Kornélia először vett részt a táborban. Elmondta, otthon is segít édesanyjának a konyhában, de nagyon szeretett volna megtanulni maga is főzni.
„- A főzés nekem nagyon tetszik, meg most a tésztagyúrás is, meg ahogy csináljuk.
- Milyen menüt fogtok itt a héten készíteni még, és mit csináltatok eddig?
- Eddig csináltunk levest, meg tojásos levest, meg csináltunk tarhonyát.”

A felsős gyerekekkel napi négy órában foglalkoznak, így ők megismerik a helyes táplálkozást és az alapanyagokat. Dobó Mária, az esemény szervezője, az oromi Varázsfalatok Egyesület elnöke kiemelte, amit a gyerekek itt megtanulnak, azt a visszajelzések szerint otthon is kamatoztatják. „Érdekli a gyerekeket. Egyik-másik jobban odafigyel, másik kevésbé, azután ha valami tetszik, vagy tudja, hogy ezt szeretni fogja, akkor jobban odafigyel, hogy hogyan is készül. Úgyhogy szorgalmasak, de időnként meg kell állni játszani és egy kis szünetet tartani. Gyerekek még, nincs még olyan hosszú kitartásuk az ilyen munkához. Lehet, hogy konyhatündérek nem lesznek most még, de megjegyeznek dolgokat. Akik voltak tavaly, tavaly előtt, azok sorolják, hogy mit és hogy csináltak, és akkor otthon is kipróbálták utána.”

A szervező hozzátette, egész héten a friss zöldségekből és alapanyagokból készült, hagyományos ételeket részesítik előnyben.

főzőtábor
tábor
főzés
Süti-főzi tábor
Orom
Varázsfalatok Egyesület
Dobó Mária

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.