Ugrás a tartalomra

Megnyíltak a szavazóhelyiségek Észak-Macedóniában

2020.07.15
07:17
2020.07.15
18:17
Megnyíltak a szavazóhelyiségek reggel 7 órakor Észak-Macedóniában, ahol az 1,8 millió szavazásra jogosult állampolgár a 123 fős törvényhozás képviselőit választja meg.

1,8 millió állampolgár járulhat az urnákhoz, és választhatja meg a 123 fős törvényhozás képviselőit. 15 párt és koalíció 1578 jelöltjének sorsáról döntenek. Szoros küzdelem várható a kormányzó baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség és a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja és koalíciója között.

Várhatóan egyik párt sem tud majd egyedül kormányt alakítani, így - ahogyan a korábbi években - az albán kisebbségi pártok jelenthetik majd a mérleg nyelvét. A választók este 9-ig adhatják le voksaikat, az első, nem hivatalos eredmények pedig késő este várhatók.

Stábunk ma telefonon beszélt egy közel harminc éve Észak-Macedóniában élő magyarral. Sutus József elmondta, hogy az ott élő magyarok többsége élni akar szavazati jogával.

"Tartom a kapcsolatot velük, és tudom, hogy az itteni magyarok példás polgárai ennek az országnak, és polgári kötelességüknek biztos, hogy helyet adnak. Hogy kire szavaznak, ez egyéni dolog, de én azt mondom, hogy mi, magyarok a tradicionális értékeket helyezzük mindig előnybe, és ez alapján valószínűleg olyan pártokra szavazunk majd, amelyek ezeket az értékeket tiszteletben tartják."

Észak-Macedónia
választások
szavazóhelyiség
urna
szoros küzdelem

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.