Ugrás a tartalomra

Összefogással szépül a magyarkanizsai Unidom tér

2020.07.17
08:59
2020.07.17
18:47
Forrás
Pannon RTV
A Kertápolás workshopon nem csak tanultak a résztvevők, hanem rendezték a városuk egyes kertrészeit.

Összefogással szépült meg a Magyarkanizsa központjában lévő új tér. Már kora reggel szorgosan kapálták és rendezték a virágágyásokat a lelkes önkéntesek, ugyanis magánkezdeményezésre Kertápolás workshopot tartottak a Tisza-parti városban.

Gyomlálással és kapálással indították a napot az önkéntesek Magyarkanizsán. Öten döntöttek úgy, hogy részt vesznek a közös akcióban és szebbé teszik a központi tér virágágyásait. Randovics Erzsébet egészen Oromhegyesől utazott Magyarkanizsára, hogy részt vegyen a workshopon azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a központ szépítésében. „Elsősorban, hogy szép legyen, másodsorban, hogy egy kicsit nevelő szándéka is legyen. Ugye, hogy a központban lakóknak szépítsük a környezetét, viszont csak annyit várunk el, hogy ők is egy kicsit megőrizzék, ami munkát itt megcsináltunk.”

A teraszosan kialakított tér virágait márciusban ültették ki, és már igencsak ráfért a területre a kertrendezés és gazolás, amelynek alapjait is ismertette a szervező, Randovics Lejla kerttervező. „Egy az, hogy kicsikét tanulunk, meglátjuk, hogy ki hogy kapál, meg talán csiszoljuk a kapálástudományunkat, a kertápolás-tudományunkat, szépen mondva. A másik, hogy ezáltal a tér is szépül, mert sajnos nincs elég munkaerő, nem tudnak mindenhova egy időben odajutni a közvállalat dolgozói, hogy az ágyásokat rendben tartsák.”

28 fajta évelő növény található meg az újonnan kialakított magyarkanizsai téren, amelyet Randovics Lejla oromhegyesi kerttervező alakított ki és tervezett meg. A felújított tér azóta a magyarkanizsaiak egyik kedvenc helyévé vált.

A szervező továbbá arra kéri a helyieket és az ide látogatókat is, hogy figyeljenek oda a környezetükre és őrizzék meg a rendbe tett virágágyásokat, hiszen csak így maradhat meg a központ jelenlegi szépsége.

Magyarkanizsa
kertészet
workshop
Unidom tér
rendezés
kertrendezés
Kertápolás workshop

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.