Ugrás a tartalomra

A katolikus templomok továbbra is nyitva állnak a hívők előtt

2020.07.18
13:33
2020.07.18
22:03
Forrás
Pannon RTV
A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések következtében a miséken résztvevő hívők számát korlátozni kell.

Emellett a templomban is kötelező a szájat, orrot eltakaró maszk viselése, a kéz- és lábfertőtlenítésre szolgáló fertőtlenítőszerek biztosítása, valamint kötelező a másfél méteres távolság betartása.

Az intézkedések értelmében a hívők csak a kijelölt helyekre ülhetnek le. Békeköszönéskor nem lehet érintkezni, az áldoztatás is kézbe történik, valamint el kell kerülni a templomon kívüli gyülekezést is - emelte ki Paskó Csaba kelebiai plébános.

A templomok nagysága, beltere alapján kell meghatározni, hogy hány személy vehet részt a miséken.

Paskó Csaba kelebiai plébános: „Mi például 71 embert le tudunk ültetni, illetve más templomokban is a 10 főt meg tudjuk haladni. Természetesen nem rendezvényekre vonatkozik ez, kizárólag istentiszteletre, tehát szentmisére vonatkozó rendeletek. Tehát nem fogjuk becsukni a templomainkat. A kis templomok nagyobb bajban vannak, hiszen ők kevesebb hívőt tudnak fogadni, nagyobb kvadratúrával rendelkező templomok többet. De így se tudunk mindenkit leültetni. Nekünk Kelebián az a szerencsénk, hogy van egy órási nagy karzatunk, illetve még plusz lent a templomtér. Tehát ilyen értelemben tudunk több embert befogadni.”

templom
Paskó Csaba
nyitva
koronavírus
létszámkorlát
védőintézkedések
Kelebia

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.