Ugrás a tartalomra

Megugrott a málna ára, de a termelőnek is jut belőle?

2020.07.25
15:19
2020.07.25
16:59
Forrás
Pannon RTV
Javában tart a málnaszedés. A gazdák idén nagyobb felvásárlói árra számíthatnak, ugyanakkor csökkent a hozam a korábbi évekhez képest.

Idén nehezen fognak elegendő málnához jutni a hűtőházak, és kivitelre is kevés jut belőle. A vajdasági termelők szerint az időjárás miatt mintegy két hetet késhet a málna betakarítása.

Dél-Szerbiában a málna betakarítása a végéhez közeledik. Bár idén jó árat kínálnak érte, a legtöbb málnatermesztőnek ez sem hoz több bevételt.

Radoje Marković, málnatermesztő, Požega: „Azoknak, akik napszámosokat fizetnek, szinte semmi keresetük sincs, mert nem tudnak annyit leszedni. Rossz a málnatermés. Idén a víz a térdemig ért. Tönkretette. Tavaly közel két és fél tonnám volt, idén jó ha 500 kilót leszedek.”

Az évek óta csökkenő hozam miatt egyes termelők tanúsított málnatöveket vásároltak, amire állami támogatást kaptak, és be is jött a számításuk. 10 árnyi területen több málna termett, mint a régi, 30 árnyi málnaültetvényen.

Sekula Vratonjić, málnatermesztő, Prilike: „Idén 215 dináros árat kínálnak. Számolják ki. Nekem idén 2000 kilogramm termésem lesz 10 árnyi területen, számolják ki mekkora a nyereség.”

Kocsis Lajos bácskossuthfalvi termelő 2015 óta termeszt málnát. Mint mondja, az első évben nagyon jó árat, 280 dinárt kínáltak kilójáért, viszont az utána következő években egyre kevesebbet fizettek. Emellett nehéz volt jó málnaszedőket is találni olyan áron, hogy az még kifizetődő legyen. Ezért úgy döntöttek, hogy 60%-kal csökkentik a területet, így most a családtagok végzik el a szükséges munkákat.

Kocsis Lajos, málnatermesztő, Bácskossuthfalva: „Amikor indult a fakadás, úgy gondoltam, hogy talán ebben az évben nem is lesz málna, nagyon rosszul indult. Változatos volt a hőmérséklet, március-áprilisban a fakadás rossz volt, kicsi volt a málna, sárgák voltak a málna levelei, aztán volt egy hosszú jó idő, ami megtette a hatását, és most már úgy gondolom, hogy nagyon jó lesz az idei termés.”

Bojan Pejić, a Vajdasági Málnatermelők Egyesületének elnöke elmondta, hogy 4-5 évvel ezelőtt indult be a málnatermesztés a tartományban, főként Bácskában. 2016-ban és 2017-ben mintegy 1000 hektáron termesztették ezt a gyümölcsöt, azóta viszont a bizonytalan árak és piac miatt sokan abbahagyták. Jelenleg mindössze 100-150 hektárnyi málnaültetvény van Vajdaságban. Az illetékes hozzátette, emiatt ismét megugrott a málna ára, ugyanakkor nagy hiány is keletkezett a piacon.

málna
termesztés
termelő
Vajdaság
tartomány
Bácskossuthfalva
Kocsis Lajos

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.