Ugrás a tartalomra

Kevesebb lesz a méz az idén, ami drágulást eredményez

2020.07.27
18:03
2022.04.30
10:26
Forrás
Pannon RTV
Akár 50 százalékkal is kevesebb lehet idén a méz. A szakemberek becslése szerint emiatt drágítás várható a piacon. A méz kilónkénti ára 15 százalékkal is emelkedhet.

A május végétől július elejéig tartó esőzések rányomták a mézhozamra is bélyegüket. Ennek köszönhetően az idei mézhozam valószínűleg sokkalta kevesebb lesz, mint az elmúlt években. Ez magával vonja azt is, hogy az áruk drágább lesz, mint az elmúlt időszakban.

A szakemberek szerint ahhoz, hogy az idén megérje mézet árusítani, legalább tíz-tizenöt százalékos áremelés lenne szükséges.

Ternovác Tibor, méhész: „Az idén pörgettünk egy kicsit. Az akác utáni hathetes hűvös, esős idő a méhcsaládokat nagyon legyengítette. Lett méz, de csak kóstolóba.”

Babkovity Zoltán, a temerini Szigeti Sándor Méhészegyesület elnöke elmondta, legnagyobb kár az akácméz esetében várható. Az elmúlt évekhez képest nagyjából 90%-os visszaesés tapasztalható: „Ennek nagyon rossz a hatása. Ekkora veszteséget nem mindenki bír elviselni. Valamiféleképpen kellene ezt pótolni. Egyelőre nem tudjuk, hogyan. Gondolkoztunk, hogy rajokat eladjunk, vagy valami más terméket, nem kimondottan mézet dobjunk piacra. Nem tudom, hogyan pótolható. Gazdasági szempontból ez nagyon nem kecsegtető.”

Az elnök hozzátette, a járványhelyzet miatt elrendelt kijárási tilalom tovább nehezítette a munkafolyamatot. Mivel nem tudtak megfelelően etetni, a fiasítás sem volt kellő mértékű, ami további mennyiségbeli romlást eredményezett. Elmondásai szerint az állam ugyan nyújt kaptáronkénti támogatást, ám annak értéke nem fedi a felmerülő költségeket.

drágulás
méhész
akácméz
méz

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.