Ugrás a tartalomra

Ősztől várja az óvodásokat a Naša Radost

2020.07.29
16:49
2020.07.29
16:58
Forrás
Pannon RTV
Minden óvodáskorú, beiratkozott gyermeket várnak szeptembertől a szabadkai Naša Radost óvodáiba - mondta el stábunknak Veljko Vojnić műszaki igazgató.

Azonban az oktatási minisztérium májusban előírt utasítása alapján egy-egy csoportba legfeljebb az összlétszám felét fogadhatják. Jelenleg az intézmény az összes felhasználójának alig 30 százalékát látja el naponta.

Veljko Vojnić, a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény műszaki igazgatója kiemelte, hogy egyetlen óvodásuk és foglalkoztatottjuk sem fertőzött: „Abban bizakodunk, hogy szeptemberre bővebb utasításokat kapunk. Folyamatosan fogadtuk eddig a gyerekeket, betartva minden előírást. Ez azt jelenti, hogy a csoportjaink nem haladhatják meg az abba a csoportban beiratkozott kapacitás 50 százalékát. A szabályok szerint a gyerekek csoportonként nem érintkezhetnek. A nevelés és az oktatás a leginkább az udvaron folyjon, a gyerekek minél kevesebb időt töltsenek zárt helyiségben. De ha mégis bent kell lenniük, akkor gyakori szellőztetés mellett. Ebben az időszakban 30 százalékos kapacitással dolgozunk, bár a szabályok szerint 50 százalékban is fogadhatnánk gyerekeket. Hálásak vagyunk a szülőknek, akik óvatosak, és ha bármilyen lehetőségük van arra, hogy a gyereküket ne hozzák ebben a periódusban az ovikba, akkor ezt ne is tegyék.”

Naša radost
Szabadka
óvoda
Veljko Vojnić

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.