Ugrás a tartalomra

Akár 80 százalékkal is visszaeshetnek a turizmusból származó bevételek

2020.08.03
13:44
Forrás
Pannon RTV
Akár 80 százalékkal is visszaeshetnek a turizmusból származó bevételek az előző évhez képest a koronavírus-járvány miatt.

A Turisztikai Világszervezet becslése szerint a világjárvány miatt legkevesebb 100 millió munkahely lehet veszélyben. A szerbiai idegenforgalom veszteségei a koronavírus-járvány miatt körülbelül 300 millió euróra tehetők az év első hat hónapjában. Georgi Genov, a HORES Szerbiai Szállodai és Vendéglátóipari Üzleti Egyesület tagja a Szerbiai RTV vendégeként elmondta, a szerbiai turizmus a következő év márciusára állhat helyre, de ez függ a járvány alakulásától is. A turisztikai szakember szerint a járvány a belgrádi és más szerbiai nagyvárosok vendéglátóiparát érinti a leginkább: „A legveszélyeztetettebbek Belgrád, Újvidék, Niš, a negyedik helyen pedig Kragujevac áll, a szállodák számát figyelembe véve. Tekintve, hogy Belgrádnak 115 szállodája van, Újvidéknek és Nišnek 29-29, véletlenül ugyan, de tényleg ennyi van, Kragujevacnak valamivel kevesebb. Tehát körülbelül 170 szálloda található csak ebben a négy városban.” 

turizmus
koronavírus-járvány

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.