Ugrás a tartalomra

Dinnyeszezon Tiszakálmánfalván

2020.08.07
16:09
2020.08.09
15:12
Forrás
Pannon RTV
Két héttel ezelőtt még kétszer ennyibe került a dinnye, mint tavaly, de miután kedvezőbbre fordult az időjárás, mégis nőtt a termés mennyisége és minősége, ami az ár csökkenéséhez is vezetett.

Két hete még 50 dinár volt a görögdinnye kilója, most már 35-ért árulják. A termelők általában nagyban értékesítik a termés egy részét, de az út szélén is találkozhatunk még velük. Kalapáti Gergely, termelő, Tiszakálmánfalva: „Itt, az utcán is el lehet elég sokat adni, kivált az idén. Itt a faluban nincsen sok embernek dinnyéje, és mi vagyunk egyedül itt, a főúton, és elég sokat eladtunk itt is, ami sokat jelent, mivel itt drágábban lehet eladni, mint nagyban.”

A tiszakálmánfalvi Tamás házaspár több mint 30 éve foglalkozik dinnyetermesztéssel. Körülbelül két holdon termelnek több fajta görög- és sárgadinnyét. Tamás Borbála: „Most már belejöttünk, most már a gyerekek is, a család is nagyobb, ők is segítenek. Az értékesítés a piacokon megy, kicsit fárasztó, mert aki ott van, az egész nap ott van, a másik itthon készíti elő másnapra az árut. Össze kell szedni a kuncsaftokat is, ami megint sokat tesz, és a minőség is sokat hozzáad ahhoz, hogy maga összeszedje a kuncsaftokat, és megismerjék.”

Az idei idény elején az időjárás nem kedvezett a termésnek. A termelők és a fogyasztók örömére az utóbbi hetekben jobbra fordult a helyzet, ami hatott a mennyiségre és a minőségre is. Tamás Péter: „Ezt el kell kezdeni még márciusban csinálni, bent a sátorban, ott kinevelni a palántákat, mire mi ezt értékesíteni tudjuk. Most sajnos ide jutottunk, az augusztus hónaphoz. Azelőtt szoktunk Illés-nap előtt ott lenni, de az idén nem bírtunk. De meg vagyunk elégedve eddig így is.”

Tiszakálmánfalva a görögdinnye termesztéséről ismert, de az utóbbi években egyre kevesebben foglalkoznak vele. Manapság már csak három-négy család földjét borítja ez az ízletes és egészséges gyümölcs.

dinnye
dinnyeszezon
Tiszakálmánfalva
dinnyeföld
Kalapáti Gergely
Tamás Borbála
Tamás Péter

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.