Ugrás a tartalomra

Nyári napközi Palicson

2020.08.11
12:50
2020.08.11
16:03
Forrás
Pannon RTV
Megkezdődött a palicsi nyári napközi a Miroslav Antić Általános Iskola udvarában.

A táborba 4-től 14 éves korig várják a gyerekeket. Métázás, bábszínház és kézműves foglalkozások töltik ki a szabadidőt, kint a szabadban, az iskola udvarában.

Métázással és jó hangulattal indult a Palicsi nyári napközis tábor második napja. A felsősök között sokan vannak, akik a kezdetek óta, vagyis hat éve visszajárnak kikapcsolódni. Csiszár Virág, résztvevő: „Métázáson és kézműves foglakozáson veszek részt. A magyar tanárnővel karkötőket fűzünk, makramézunk. Folyamatosan van mit csinálnunk.”

Szabó Csongor is visszajáró résztvevő. Minden évben bábelőadással szórakoztatja a többieket. Idén a Szélkirály című magyar népmesét adta elő. „Úgy volt, hogy márciusban, amikor volt a koronavírus, én elkezdtem készülni a napközire, akkor kitaláltam egy bábelőadást, de tavaly is már volt ilyen, ehhez hasonló.”

Az iskolások mellett óvodásokat is várnak a táborba.
Kovács Német Rebeka, résztvevő:
„- Hát én nagyon izgultam.
- Van kedvenc játékod itt?
- Hát, még nem jártam ide.
- Vannak-e barátaid itt?
- Hát, jöttek.”

Farkas Noel, résztvevő:
„- Van kedvenc játékod itt?
- Van?
- Melyik?
- Mindegyik.”

A nyári napköziben a tanárok igyekeznek minden évben színes programokat kitalálni. A napközibe nem csak a palicsi gyerekek jelentkezését várják. Arnold Ildikó, foglalkozásvezető, tanár, Miroslav Antić Á.I.: „Fel tudtuk osztani őket csoportokra, a foglakozásokat. A nagyok hátul a sportpályán játszottak. Több sportpályánk van. A kicsik pedig elöl bábszínházzal, kézműves foglalkozásokkal és játékokkal töltötték el az idejüket.”

A tábor két hétig minden hétköznap 9-től 13 óráig tart. A járvány terjedésének megelőzése érdekében a résztvevők kezét fertőtlenítik és maszkot kell hordaniuk.

nyári napközi
napközi
nyár
kézműves foglalkozás
szabadidő
koronavírus
járvány
Miroslav Antić Általános Iskola

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.