Ugrás a tartalomra

Martonoson is megünnepelték Szent István-napját és megáldották az új kenyeret

2020.08.21
12:30
2020.08.21
17:56
Forrás
Pannon RTV
Az ünnepi szentmise után a bajmoki Pál Gajódi Olivér gyógykezelésének támogatására szerveztek jótékonysági délutánt.

Az ünnepi szentmisét Savelin Zoltán martonosi plébános celebrálta. Beszédében Szent István államalapítót méltatta, majd az új kenyeret is megáldotta. „Méltóképpen szerettük volna mi is megünnepelni, csatlakozni a világ össz magyarjainak az ünnepléséhez, és nem csak a világon mi, magyarok ünnepelünk, hanem velünk ünnepel most a mennyország is, minden magyar szentjeivel, minden magyar boldogával együtt, és természetesen Isten minden drága szentjével.”

A misét követően szép számban gyűltek össze a martonosiak a helyi közösség épülete előtt, ahol a bajmoki kisfiú, Pál Gajódi Olivér gyógykezelésére gyűjtöttek. Sárkány Szintia gyerekeivel érkezett a jótékonysági délutánra. „Úgy gondolom, hogy a közösséget összekovácsoló megmozdulásról van itt szó. Nagyon fontos, hogy segítsünk egymásnak, és így ezáltal Olivérnek is. Nagyon örülök, hogy ilyen sokan összejöttek ma ebben a pici faluban.”

A szervezésben mintegy tíz helybeli vett részt, akik limonádéval és süteményekkel készültek az adakozóknak. Bagi Valentina, szervező, Martonos: „Az Érezd magad jól táborokba a gyerekeket is bevontuk, mert nyáron táboroztunk négy alkalommal is, és azért vontuk be a gyerekeket is, hogy ők is már időben megtanulják, hogy másnak a segítése mennyire fontos, főleg ha egy kisgyerekről van szó.”

A martonosiak összefogásának köszönhetően 100 ezer dinár gyűlt össze a nyolc hónapos Pál Gajódi Olivér gyógykezelésére.

Martonos
Szent István-nap
kenyér
Pál Gajódi Olivér
gyűjtés
adomány

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.