Ugrás a tartalomra

Egyre korábban szüretelnek Bánátban is

2020.08.30
17:20
Forrás
Pannon RTV
Augusztus végén, szeptember elején a szőlészek már éberen figyelik a termés állapotát, mert fontos, hogy optimális időben történjen a szüret. Idén jó termést remélnek a gazdák.

Somogyi Sándor dolgozott Magyarországon, Líbiában és Belgrádban is. Most az aradáci szőlőskertjében és borpincéjében tölti napjait. Hagyományos borkészítéssel foglalkozik. A vidéken regisztrált két pincészet egyike az övé. Mint mondja, most a szüret előtti időszakban fontos mindenre odafigyelni. Az itteni szőlőtermelő pedig főleg a saját tapasztalatára támaszkodhat. „Birtokunkon az idén jó szüretet remélünk. A tavalyi év nagyon jó volt minőségben, csak kevés volt. A tavaly előtti is jó volt. De az idén, úgy vélem, hogy egészen jó szüret lesz, ha kitart még ez az ilyen mediterrán, szubtrópusi időjárás. Tehát, hogyha most bejönnének olyan őszi esők, 20 Celsius fok alatti hőmérséklettel, az nem volna jó.”

Nem könnyű eldönteni, hogy mikor legyen a szüret pontos időpontja. Legalább egy héttel előtte ki kell jelölni a dátumot - mondta a gazda. Neki még van rá ideje, mivel a későn beérő cabernet sauvignon-t és bordói fajtákat termel. „A szüret egy olyan művelet, ahol sok ember vesz részt, nagyon rövid idő alatt. Azt viszont egyre nehezebb megszervezni, tekintettel, hogy hogyan élünk manapság, meg hogy a covid is itt van most az idén. A munkásokból egyre kevesebb van, a kétkezi munkásokból. A család szanaszét van. Tehát nagyon nehéz megszervezni a szüretet.”

Versecen kívül, Bánátban már nincs nagyobb szőlőtermesztés, pedig egykor jelentős szerepe volt. A telepeseket egykoron kötelezték a szőlő vagy gyümölcs telepítésére. A vidéken a borkultúra meghonosításában a magyarok és a németek is fontos szerepet játszottak.

szüret
bor
szőlő
Bánát
Somogyi Sándor

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.