Ugrás a tartalomra

Lesz nyugdíjemelés - ezt ígéri a pénzügyminiszter

2020.09.02
21:43
2020.09.03
07:38
Forrás
Tanjug
A jövő évi nyugdíjemelésről beszélt szerdán Siniša Mali, a pénzügyi tárca vezetője.

Azt nyilatkozta, jelentős mértékben nő majd az idősek járandósága 2021-ben, legalább akkora mértékben, mint amekkorát az ún. svájci formula előlát, de elképzelhető, hogy még ennél is nagyobb lesz a nyugdíjemelés, mert el szeretnék érni, hogy 2025-re az átlagnyugdíj összege 430 és 440 euró közötti szinten legyen.

A svájci formula egyébként 50 százalékban az inflációval, 50 százalékban pedig az átlagbérrel hangolja össze a nyugdíjakat. Ennél nagyobb mértékű nyugdíjemelést ígért most a pénzügyminiszter, és korábban már a szerb elnök is.

nyugdíj
nyugdíjemelés
Siniša Mali
ígéret
2021

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.