Ugrás a tartalomra

Szigorú óvintézkedések a törökbecsei általános iskolában

2020.09.07
19:28
2020.09.07
20:03
Az idei tanévben a Miloje Čiplić Általános Iskolában a 491 tanuló közül 118 - an magyar ajkúak.

Szigorú óvintézkedések mellett kezdték meg a tanévet a 491 diákot számláló törökbecsei Miloje Čiplić Általános Iskolában. A minisztérium által kidolgozott modellek közül a bánáti falu szakemberei a két időpontos tantermi oktatás mellett döntöttek, azzal, hogy az alsósok minden nap délelőtt, míg a felsős diákok délután járnak iskolába. A 15 főnél népesebb tagozatokat két csoportra osztották. Így a kicsiknek a tanítási órákat minden nap, míg a felsős osztályosoknak heti két illettve három alkalommal szervezik meg. Ez utóbbinál a csoportok hetente váltakoznak.

A rendes tanítás mellett a diákok távoktatás által is tanulnak, mindemellett pedig a tavasszal jól bevált Google tantermet is alkalmazzák. Az iskolában szigorúan betartják az előírt egészségügyi szabályzatokat, ami a rendszeres fertőtlenítés mellett a védőmaszk viseletét, valamint az előírt kötelező távolságtartást is jelenti.

Törökbecse
iskola
tanévkezdés
járvány

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.