Ugrás a tartalomra

Ismét van citeraoktatás Temerinben

2020.09.11
10:24
2020.09.11
17:31
Forrás
Pannon RTV
Többéves kihagyást követően új hangszercsoport alakult a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesületben. Az általános iskolás tanulóknak szánt képzés iránt hatalmas az érdeklődés.

A gyermekek az első órán a helyes testtartást, a hangszer hangolását, pengetését és az elhelyezését tanulták meg. Majoros Noel: „Érdekel. Más hangszeren még nem játszottam, ez pedig pont kapóra jött.”

Miután mindenki kézbe fogta a hangszert, közös éneklés következett. Egy dél-alföldi dal csendült fel az általános iskolások előadásában. Parókai Maja: „Tetszett a hangszer. Ez volt az egyik régi álmom, hogy szeretnék citerázni.”

A citera olyan hangszer, amelyen rövid időn belül elsajátítható a játék. Amellett, hogy a gyermekeknek sikerélményben lehet részük, fejlődik a kognitív képességük is - jelentette ki Kálmán Dóra, citeraoktató. „Nagyon, nagyon örülünk, hogy jelenleg ilyen sok gyermek összejött. Korábban volt már ilyen próbálkozásunk, akkor nem igazán jártunk sikerrel. Most is arra számítottam, hogy egy kisebb csoportot tudunk majd alakítani, de ez, ahogy számoltuk, 18 gyermek összejött, ez valami fantasztikus.”

A temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület tagjai a citera oktatáson kívül, új hangszercsoport indítását is tervezik. Nagy Bence, tag, Szirmai Károly MME: „A tambura oktatás megindult nagyjából két évnek ezelőtt, idősebbekkel. Tehát ilyen 30-40 év felettiekkel, akik már 20 évesen foglalkoztak tamburával, azokból lett összeverbuválva egy banda. Ez a Csoóri Sándor program keretein belül. Most szeretnénk azt kibővíteni, tehát ilyen 20-as éveikben járó bandát összehozni.”

Az előadók szerint a népzene által, a gyerekek sokkal ügyesebbek lesznek. A közös zenélés, éneklés hatására felszabadultabbá válnak, mindez pedig növeli motivációjukat.

citera
Temerin
oktatás

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.