Ugrás a tartalomra

Begyűjtik az illegálisan bevetett földterületek termését Törökbecsén

2020.09.15
13:34
Forrás
Pannon RTV
Törökbecsén folytatják az illegálisan bevetett földterületek termésének begyűjtési akcióját.

A törvénytelen cselekedetek felszámolását az önkormányzat negyedik éve végzi, melyről idén is a községi Végrehajtó Tanács döntött. Jelenleg a kukoricát, valamint a napraforgót szedik. Júniusban és júliusban az önkormányzat 38 hektárnyi illegálisan bevetett földterületről gyűjtötte be a gabonatermést, amelyből mintegy 18 hektáron búza, 1 hektáron árpa, míg 19 hektáron más gabonafélék mellett olajrepce is volt.

A több éve tartó rendszeres akció által jelentősen csökkent az illegális földterületek használata, ami idén összesen 91 hektárt jelentett. A törvénytelenül cselekvő személyeknek lehetőségük volt arra, hogy legalizálják az állami termőföldek használatát, és szerződéses alapon a földterületre vonatkozóan év végéig annak a háromszoros bérleti díját törlesszék. A felszólítások ellenére mindössze nyolcan jelentkeztek.

A begyűjtött terméshozam vételárának 40%-a az önkormányzati, 30%-a a tartományi, másik 30%-a a köztársasági költségvetést illeti.

Törökbecse
illegális föld
termés
begyűjtés

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.