Ugrás a tartalomra

Nincs rekordtermés, de elég jó a kukoricahozam Torontálvásárhelyen

2020.09.17
10:36
2020.09.17
17:05
Forrás
Pannon RTV
A dél-bánáti településen a munkaerőhiány okoz gondot, kevés az idénymunkás.

A torontálvásárhelyi gazdák elégedettek az idei kukoricahozammal, habár szerintük nem beszélhetnek rekordtermésről. Sokan morzsolva aratják le a tengerit, de vannak még olyanok, akik a saját hambárjukban tárolják a törökbúzát.

Becsei Sámuel családjával együtt, két fiával, évek óta földműveléssel foglalkozik Torontálvásárhelyen. Elégedett az idei kukoricával, mindamellett, hogy nem lehet rekordtermésről beszélni. Saját területük mellett bérelt földet is művelnek. A kukorica javát a határban morzsolják le, a többit pedig saját hambárjukba rakják.
„- Nekünk itt szerencsénk van abban, hogy van munkásunk, van morzsolónk is, járnak a faluba morzsolni a gyerekek, azokkal a munkásokkal dolgozunk most is. Most nincsen morzsolás, az öreg kukorica le van morzsolva mind, most már csak a mezőn maradtak, a földeken maradtak a kukoricák, úgyhogy a munkásokkal vagyunk itt, mi becsüljük a munkásokat.”
- De máshol a faluban, sok helyen arra panaszkodnak, hogy nincsenek munkások.
- Ez igaz, elköltöztek innen, sok fiatal elment, olyanok is elmentek, akik fel vannak szerelve mezőgépekkel, 30-40 hold saját földjükkel mentek, nem boldogultak, két család is, nem is egy van, itthagyták az apjukat mindenestől, ez így igaz.”

Akadnak olyanok, akik baráti alapon mennek el segíteni a hambárba való berakodásnál. Ez ma már ritka látványnak tekinthető. Csanki Rozália szerint nemsokára ez a kukoricarakodás is csak a hagyományok között fog élni. „Kellene a tradíciót fenntartani, mert már lassan kihal minden, ugye, mivel, hogy kevesebben is vagyunk, idősebbek is vagyunk, de egy ilyen szép, valami, ahol összeülünk, összejövünk, barátkozunk, szórakozunk és a házbelieknek segítünk is. Gondolom, csak ennyien összeálltunk, csak egy kis segítséget nyújtottunk, amennyit bírtunk.”

Torontálvásárhelyen a munkaerőhiány okoz nagy fejfájást, ezért sok gazda, földműves úgy dönt, hogy a kukoricáját már a határban lemorzsolja, ha nem is az egészet, de legalább 80 százalékát - mondták a helyi földművesek.

kukorica
kukoricahozam
hozam
Torontálvásárhely
idénymunkás
munkaerőhiány

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.