Ugrás a tartalomra

Kiosztották a 27. Palicsi Filmfesztivál díjait

2020.09.19
07:50
2020.09.19
15:54
Forrás
Pannon RTV
Rendhagyó módon kezdődött és úgy is ért véget a 27. Palicsi Filmfesztivál.

A legjobb filmnek járó Arany Torony-díjat a svéd-norvég Remény című alkotás, a legjobb rendezőnek járó Palicsi Tornyot pedig Agnieszka Holland kapta, a Sarlatán című produkcióért. A nemzetközi FIPRESCI-különdíjat az Izzadság című svéd, lengyel alkotásnak ítélték oda az európai kritikusok. A Párhuzamok és ütközések elnevezésű tíz darabból álló filmválogatás győztese pedig egy lengyel munka, az Ölj, majd hagyd el a várost című film lett.

Nenad Dukić, a versenyprogram válogatója elégedett a zsűri döntésével, amely több szekcióban is értékelt, a filmeket online nézték és így is konzultáltak egymással.
"Idén a pandémia miatt különös helyzet állt elő, kevesebb filmet neveztek be, elmaradtak kulcsfontosságú fesztiválok, úgyhogy egyszerűen beszűkült a filmválogatás lehetősége. A filmfesztiválon bemutatott filmek azonban reprezentatív módon mintázzák mindazt, ami az elmúlt évben az európai filmgyártásban történt."

A járványügyi helyzet miatt komoly kihívást jelentett a közönség számára is elérhetővé tenni a fesztivált. A kísérő-és fő programok is mérsékelt látogatottsággal futottak, Ilija Tatić, produkciós vezető pedig a fesztivál minden szegmensével, a beérkezett filmek színvonalával, a szervezéssel, a média részvételével és a látogatottsággal is elégedett volt.

Ilija Tatić, produkciós vezető: "Attól függetlenül, hogy a fesztiválnak át kellett alakulnia, és meg kellett felelnie a mostani körülményeknek, a program gazdag volt, több, mint százharminc filmmel, kiállításokkal, műhelymunkákkal, vitatribünökkel, vagyis mindazzal, ami mindig is része volt a fesztiválunknak. Elégedett vagyok, amiért ilyen speciális körülmények között is teljes egészében megőriztük programjainkat."

A mustrán a verseny-, és a kísérő programban idén összesen több, mint száz film szerepelt.

Palicsi Fesztivál
dijátadó
Arany Torony-díj
film

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.