Ugrás a tartalomra

Aggasztó közlekedésbiztonsági adatok

2020.09.24
09:59
2020.09.24
10:10
Forrás
Szerbiai RTV
Az év eleje óta 45 motorkerékpáros hunyt el közlekedési balesetben Szerbiában.

 A statisztika szerint egész évben ennyi szokott lenni az átlag, most pedig még csak szeptember van, és a koronavírus-járvány miatt nagyjából két hónap ki is esett. A szerencsétlenségek legfőbb oka a nagy sebesség és a bizonyítási vágy - mondják a szakemberek.

Riasztó adat az is, hogy egy elektromos rolleren közlekedő fiatal is baleset áldozata lett. Ezt a járművet egyébként egyre többen használják, főként fiatalok, azzal járnak iskolába. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy a belgrádi ortopédiai kórházba szinte naponta visznek be olyan kiskorút, aki elektromos rollerról esett le. A Szerbiai Közlekedésbiztonsági Bizottság elnöke elmondta, néhány országban ezzel a járművel tilos közlekedni. Erről nálunk még nincs szó, de nincs letisztázva, hogy az úton vagy a járdán kell közlekedniük, abban az esetben ha nincs kerékpárút.

közlekedés
motoros
motorkerékpáros
elektromos
roller
baleset
koronavírus

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.