Ugrás a tartalomra

A melldaganatban szenvedő nőkkel való szolidaritás és a gyógyulásuk támogatása

2020.09.25
18:21
2020.09.25
18:27
Forrás
Közlemény
Ez a célja annak a sétának, illetve futásnak, amelyet minden évben a világ több mint 150 városában szerveznek meg, több millió ember részvételével.

Szerbiában tavaly Belgrád volt a házigazdája a jótékonysági futásnak, több mint 800 részvevővel. A járványhelyzetre való tekintettel idén mindenütt helyi szinten sétálnak és futnak. Ma este 18 órától Szabadkán is megrendezik az eseményt. A részvevők fél 6-tól gyülekeznek a város központjában. A sétálók három, a futók öt kilométeres távot teljesítenek úgy, hogy a kiserdőhöz érve azt egyszer, illetve háromszor megkerülik. Ajánlott öltözék a rózsaszín vagy fehér póló és szabadidőnadrág, valamint a védőmaszk.

mellrák
rák
daganatos betegségek
daganatos beteg

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.