Ugrás a tartalomra

A Pacsér környéki tanyák letűnt világa egy kötetbe zárva

2020.09.26
11:07
2020.09.26
17:14
Forrás
Pannon RTV
Bemutatták tegnap este Papp László Fehérre meszelt élet - Pacséri szállások a XIX. és XX. században című könyvét a helyi Regionális Oktatási Központban.

A szerző a kötetben a környékbeli tanyák letűnt világát térképezi fel és mutatja be. 

A levéltári anyag és a korabeli fényképek mellett elsősorban az egykori szállástulajdonosok, illetve azok leszármazottainak beszámolói alapján kapunk betekintést a tanyasi életbe. 

Pénovátz Antal recenzens: „Nem összefoglaló műről van szó, hanem inkább adathalmaz, amit különféle tudományok hasznosíthatnak további kutatások során.”

A kötet magyarul és szerbül jelent meg. A fordításkor a legnagyobb kihívást a manapság már nem használatos kifejezések jelentették a fordítónak, Sakalija Piroskának: „Szerettem volna minél hitelesebb lenni, és mivel én ezeket a tárgyakat és az elnevezéseiket magyar nyelven tudom inkább jobban, így tanulmányoztam. A Duna-menti németekről olvastam tanulmányokat, és a bunyevácokról. Tehát próbáltam, mivel szerintem egyébként is keveredtek itt a kultúrák.”

Hetvenhárom tanyáról készült autentikus leírás, de összesen 318 szálláscímet tudtak felkutatni. 

Papp László szerző: „Lassan, fokozatosan megszűnt ez a fajta élet, amiről azt mondanám, hogy talán egy nyugodt, stresszmentes életet folytattak. Egy beosztás szerint élték az életüket, és egyetlenegy olyan adatközlő sem volt, aki azt mondta volna, hogy nem szeretett a szálláson, hanem mindegyik azzal álmodik, visszavágyakozik oda, hiszen ott egy békés, csendes, nyugodt életük volt.”

A könyvbemutatót egy rövid kulturális műsor tette színesebbé.

Pacsér
Papp László
tanya
szállás

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.