Ugrás a tartalomra

Elhunyt Goran Paskaljević filmrendező

2020.09.26
14:43
Forrás
Vajdaság MA, MTI
A szerb szerzői film egyik legjelentősebb rendezője és forgatókönyvírója pénteken halt meg Párizsban, 73 évesen.

Paskaljević a prágai akadémia rendezői szakán diplomázott, kezdetben dokumentumfilmeket, tévédrámákat készített a belgrádi tévé megbízásából. Első nagyjátékfilmjét, A strand téli őre című filmet 1976-ban forgatta. Több mint 30 dokumentumfilm és 13 játékfilm, köztük a Lőporos hordó (1998), a Valaki más Amerikája (1995) és az Argentin tangó (1992) fűződik a nevéhez. Munkáját számos elismeréssel jutalmazták. 

1998-ban a Dejan Dukovski macedón író színdarabjából forgatott Lőporos hordó lett a legjobb európai film a kritikusok (Fipresci) szerint, két évvel később a Csodák ideje a spanyolországi San Sebastián filmfesztiválján elnyerte a kritikusok díját. 2001-ben a Variety folyóirat az év öt legjobb rendezője köré sorolta. Paskaljević 2002-ben elsőként nyerte el a Bernhard Wicki-díjat, a német filmkészítők békedíját az alkotásait átszövő humanizmusért. 2007-ben a francia Művészeti és Irodalmi Renddel tüntették ki. Az utóbbi időben felváltva élt Párizsban és Belgrádban. 

Goran Paskaljević
filmrendező
elhunyt

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.