Ugrás a tartalomra

Egész hétvégén szorgalmasan folyt a munka a Szép Szó táborban

2020.09.27
13:04
2020.09.27
16:37
Forrás
Pannon RTV
Idén több alkalommal lesznek műhelyfoglalkozások, mert a hagyományos Szép Szó tábor augusztusban elmaradt a járványhelyzet miatt.

Több mint ötven fiatal vett részt a csoportmunkákban, az egyéni versfelkészítéseken és a beszédtechnika-órákon a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban.

A topolyai Szatmári Lili hatodik alkalommal vett részt a Szép Szó Tábor műhelymunkáin. „Azért szeretem a verseket, mert van, amikor egy nehéz nap után jó felolvasni pár verset. Ez kikapcsol engem, és a társaság is nagyon jó.”

Az óbecsei Horváth Dorka is szívesen tanul verseket. „Vannak nagyon szép és vicces versek, és azokat nagyon kedvelem.”

Októberben és novemberben is műhelymunkákkal várják majd a gyerekeket. Hajvert Ákos, elnök, Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete: „Igyekszünk most sokkal kisebb csoportokban dolgozni, mint egyébként a Szép Szó Táborban. Hat, illetve hét gyerek van egy csoportban. A csoportvezetőkkel az őszi vers- és prózamondó versenyekre készülnek. Tehát, amíg augusztusban az is cél volt, hogy egy produkciót hozzanak, idén a felkészítés a cél.”

A vers- és prózakedvelő fiataloknak idén ingyen vehettek részt a műhelyfoglalkozásokon.

Szép Szó Tábor
műhelyfoglalkozás
Bácsfeketehegy
Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete
vers
magyar nyelv
próza
költészet
foglalkozások
Hajvert Ákos

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.