Ugrás a tartalomra

Belgrádban épül a térség legnagyobb bevásárlóközpontja

2020.09.29
12:50
2020.09.29
16:27
Forrás
Pannon RTV
300 ezer négyzetméteren épül a térség legnagyobb gasztro, bevásárló és szórakoztató központja Belgrádban.

A munkálatok hamarosan befejeződnek és a szerbiaiak birtokba vehetik - mondta a helyszínen a szerb államfő. Aleksandar Vučić kiemelte, végre megszépül Szerbia fővárosának eddigi szégyenfoltja. 

Zajlanak az új belgrádi bevásárlóközpont építési munkálatai. 

A térség legnagyobb bevásárló, gasztro és szórakoztató komplexuma a Száva partján helyezkedik el, 300 ezer négyzetméternyi területen. Az épületegyüttes 50 éttermet, és egy több mint 1700 férőhelyes filmszínházat is magába foglal. Emellett üzlethelyiségeket és 3600 parkolóhelyet is kialakítanak. 

Mohamed Alabbar vállalkozó, az Eagle Hills kivitelező cég vezetője kiemelte, hogy ez az óriási vállalás hozzájárul majd Belgád és Szerbia gazdasági fellendüléséhez: „Izgatott vagyok, mert azt látom, hogy közösen fantasztikus fejlesztést tudtunk véghez vinni Belgrádban. Függetlenül attól, hogy milyen eredményesek vagyunk mi, mint befektetők, kivitelezők, azt hiszem, hogy amennyiben nem lett volna meg ez a légkör, amit az államfő teremtett Szerbiában, a gazdasági rendelkezések, amelyeket összeállított, akkor nem lett volna előrehaladás. Volt bátorsága cselekedni.”

Aleksandar Vučić államfő is megtekintette az építkezés befejező szakaszát. Kiemelte, hogy a Belgrád a vízen projekt keretében 2850 személyt alkalmaznak, ami nagy dolog: „Megvalósuló álmok ezek. Önök akkor vannak igazán a politikai életben, amikor nem a saját meggazdagodásukért foglalkoznak politikával, hanem az foglalkoztatja önöket, hogy mi marad önök után. Akkor lehetnek a legboldogabbak, ha ilyen dolgokat hagynak hátra.”

Az államfő elmondta, hogy a Belgrád a vízen projektnek köszönhetően végre sikerül megszépíteni Belgrád eddig talán legcsúfabb részét, amely környék most a város ékköve lesz. 

Belgrád a vízen
Galleria Belgrade
építés
Aleksandar Vučić
Mohamed Alabbar

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.