Ugrás a tartalomra

Év végéig lehetnek érvényesek az utazási irodák biztosításai

2020.09.29
20:08
Forrás
Pannon RTV
Újévig kitolnánk a szerbiai utazási irodák biztosítását, amelyek jelenleg október elsejéig érvényesek.

Ugyanis ezután az utazási irodák már nem fedezik az esetleg lemondott utazások költségeit, mivel a biztosítótársaságok pedig nem hajlanak arra, hogy meghosszabbítsák a szerződéseket. Aleksandar Seničić, az Utazási Irodák Nemzeti Szövetségének (JUTA) igazgatója a Tanjugnak kiemelte, hogy a biztosító társaságokkal folytatott tárgyalások során megpróbálnak megoldást találni a problémára, hogy az ügynökségek október 1-től ne maradjanak működési engedély nélkül. Hozzátette: azoknak a polgároknak, akik már befizették az utazást, nem kell aggódniuk, mert azokat az utazásokat fedezik az eddigi garanciák.

Aleksandar Seničić, igazgató, Utazási Irodák Nemzeti Szövetsége: „Sajnos jelenleg még nincs megoldás, de ma-holnap próbálkozunk még tárgyalásokat folytatni azokkal a biztosítókkal, akikkel az elmúlt években is együtt dolgoztunk, annak ellenére, hogy jelenleg az az álláspontjuk, hogy nem szeretnék biztosítani az utazási irodákat a jövőben. Megpróbálunk megállapodni velük, legalább annyira, hogy meghosszabbítsák ezeket a szerződéseket és biztosításokat az új évig, hogy legyen még három hónapunk, mert ezzel az ő kockázatuk már nem nő. Nekik már van mit kockáztatni, vagyis az eddigi összes utazást lebiztosították. Nincs sok új utazás. Ez lehetővé tenné számunkra, hogy az állammal vagy valamelyik új minisztériummal együttműködve megpróbáljunk erre a problémára tartós megoldást találni.”

Aleksandar Seničić
Utazási Irodák Nemzeti Szövetsége

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.