Ugrás a tartalomra

Trianon-kislexikon jelent meg

2020.09.30
08:12
2020.09.30
19:44
Forrás
Pannon RTV
Bemutatták kedden Budapesten a Trianon-kislexikon A-tól Z-ig kötetet.

Molnár Zsolt könyvének célja, hogy segítsen eligazodni az 1920-hoz vezető események és a hatásukra kialakult jelenségek útvesztőjében. A kötet a trianoni döntés körülményeit, következményeit megérteni akaró érdeklődők számára is tárgyilagos ismertetést nyújt a történelmi eseménysorral kapcsolatos fogalmak, földrajzi nevek és személynevek magyarázataival.

A kötet szerzője Molnár Zsolt középiskolai tanár, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának tagja. A felsőoktatásban eltöltött évek során állandóan foglalkoztatta a Trianon témakör, emellett személyesebb okai is vannak a kötet megírásának: „Részben családi indíttatás, ezt ugye meséltem a pódiumbeszélgetés során is, részben pedig nagyon sok határon túli ismerősöm volt, a baráti körömben olyan emberek voltak, akik révén nagyon hamar megismerkedtem az elcsatolt területek értékeivel, történelmi-kulturális értékeivel és az ott élő magyarsággal.”

Szilágyi Péter a kötet bemutatóján elmondta, fontos, hogy minden fiatal tisztában legyen a múlttal, azzal, hogy mi történt a nemzettel az első világháború végén, 1920-ban. "Száz évvel azt követően, hogy ezt a tragédiát ránk mérték, mi itt vagyunk, egyre erősebbek vagyunk, egyre jobban össze tudunk fogni, nemcsak az anyaországban, hanem a külhonban és a diaszpórában egyaránt" - hangsúlyozta a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa.

Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos, Miniszterelnökség, Magyarország: „Minden családban van határon túli barát, ismerős, minden családban van határon túli rokon szerintem nagyjából, úgyhogy ezért most 2020-ban is nagyobb figyelmet fordítottak a családok is, a magyar családok is, a magyar emberek is Trianon felé, illetve nyilván voltak dedikált, címzett programok, az Országgyűlésnek a nemzeti összetartozás éve, amelyben a kormány partnerként lépett fel és sok programmal támogatta, minden minisztériumban, minden kormányzati szervben volt valami nemzeti összetartozással kapcsolatos program, de nyilván a Nemzetpolitikai Államtitkárság volt az egyik olyan intézmény, ahol számos programot tudtunk megvalósítani.”

A kedden bemutatott kötet, amelyben több mint 800 címszó található a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda közös kiadványa.

Trianon
lexikon
Szilágyi Péter

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.