Ugrás a tartalomra

Indul az új gazdasági év az agráriumban

2020.10.01
08:40
2020.10.01
17:20
Forrás
Pannon RTV
Az agráriumban október elseje az új gazdasági év kezdete. A zárszámadást, valamint az új beruházásokat tervezi a gazdatársadalom, egyben összegzi az egész évi munkát.

Az időjárási viszonyokra való tekintettel szerény nyereséget könyvelnek el a vajdasági gazdák, hiszen a haszonnövények hozama elmondásuk szerint nem várt szinten alakul.

A konyhakertészetben egész évben van tenni való, ezért a végelszámolást csak a téli hónapokban végezheti el a termelő. Azonban az új tervek október elseje után születnek – mondta Lenner Attila bajmoki gazdálkodó.

„Elég jól be fogom zárni az évet, de a gond ott kezdődik, hogy nagyon nagyok a befektetések és tavasszal úgy szoktuk, hogy banki kölcsön nélkül nem tudom indítani az évet, mert a nyolc és fél hold földre legalább három millió dinár a befektetés.”

A szántóföldi növénytermesztésben javában tart a betakarítás. Nem születtek rekordtermések sem kukoricából sem szójából, ezért a zárszámadás és az új beruházások mértéke átértékelődik – mondta Gábor Gábor oromi gazda.

„A kalászosok elmaradtak a várt hozamtól, úgy felvásárlási árban, mint hozamban, a napraforgó átlagosnak mondható, a felvásárlási ár kedvezett ebben az évben, megérezték a felvásárlók, illetve az olajgyárak, hogy szükségük van rá, illetve hanyatlott a termesztése, az olajrepce is szintén egy elfogadható hozamot tudott produkálni, és a felvásárlási ár is jó volt, illetve most a kukorica, aminek köszönhetjük a pozitív évet.”

A szövetkezetek is most zárják az elmúlt évet és tervezik a következő időszak beruházásait – mondta Csábrádi Ákos termelésszervező.

„Felemás volt az idei évünk, voltak nagyon jó növények, de voltak, amelyek elmaradtak a sokéves átlagtól, amely növényeket ki lehet emelni, az a repce és a kukorica, megfelelő hozammal és felvásárlási árral zárták ezt az évet, amelyek gyengébben szerepeltek, az a búza és az árpa.”

A terméseredmények függvényében alakul a vetésszerkezet. Minden bizonnyal a kalászosok háttérbe szorulnak és az őszi káposztarepce, valamint a kukorica lesz a slágernövény.

gazdasági
összegzés
zárszámadás
tervezés
gazda
termelő
agrárium

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.