Ugrás a tartalomra

Orbán Viktor: Felszálló ágban marad a járvány

2020.10.08
07:31
2020.10.08
09:30
Forrás
Hír TV
A magyar miniszterelnök elmondta, még nem kell műtéteket vagy ütemezett egészségügyi ellátásokat halasztani.

Magyarországon a 2022 végéig zajló építkezések esetében ismét 5 százalék lesz a lakásépítés áfája - jelentette be Orbán Viktor magyar kormányfő szerdán a Hír TV-ben.

A miniszterelnök a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elmondta: azt a döntést hozták, hogy még nem kell műtéteket halasztani. Most úgy látni ugyanis, hogy a következő három hétben - bár felszálló ágban marad a járvány - nem várható olyan nagyarányú változás, ami a soron következő, ütemezett ellátások, műtétek lemondásához vezetne - tette hozzá.

Orbán aláhúzta: jelenleg az úgynevezett első lépcsős kórházakban folyik a koronavírus-fertőzöttek kezelése, ha ezekben elfogytak az ágyak, következnek a második, majd harmadik lépcsős kórházak.

A kedden megszavazott orvosbéremelést kommentálva Orbán Viktor azt a kérdést tette fel: Mikor, ha nem most? Hét-nyolc hónapig még el fog tartani a járvány, és amíg nincs vakcina, addig nincs "szabadulás", így az orvosokra óriási teher hárul - mutatott rá.

Orbán Viktor
járvány
koronavírus
műtét
orvosi ellátás
halasztás
orvosbéremelés

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.