Ugrás a tartalomra

Az abaújszinai prímás

2020.10.08
10:08
2020.10.08
12:05
Forrás
MTVA
Potta Gézáról a Hajnaliban, a Kossuth Rádióban.

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora október harmadik hetében a legendás felvidéki prímásra, Potta Gézára emlékezik. A zenei válogatásban a Kassa-vidéki magyar vonószenének utolsó nagy alakja muzsikál.

A Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsor követői az elkövetkezendő héten a magyar nyelvterület egyik északi régiójából, Kassa környékéről hallanak falusi vonószenét Potta Géza prímástól és bandájától.

Potta Géza Abaújszinán született és élt. Ez a falu ma már Felvidékhez tartozik, de alig néhány kilométerre fekszik Kassától délre a magyar határtól. Potta Gézának már nagyapja is ezen az egybefüggő magyarlakta vidéken muzsikált, habár az itteni zenészeket hívták a Felső-Bódva mente közelebbi magyar településeire, valamint a régió szlovák falvaiba is. A prímás és bandája természetesen a környék cigány közösségeinek is zenélt. Ezt azért is szükséges külön hangsúlyozni, mert az abaúj-tornai térség cigánysága anyanyelvi kultúrája mellett máig megőrizte a többségi környezet zenefolklórjától elkülönülő, gazdag dallamhagyományát is. Potta Géza régi zenekara hosszú évtizedeken át változatlan felállásban járta a vidéket, s ez rendkívüli módon összecsiszolta a banda hangzását. A prímás kiérlelt, virtuóz hangszerjátéka viszont kiemelkedő figyelmet érdemel. Nem véletlen, hogy élete utolsó évtizedében állandó vendége volt a szlovákiai magyar és magyarországi népművészeti táboroknak, fesztiváloknak és táncháztalálkozóknak, illetve a pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Művészegyüttes előadásainak. A 2003-ban megjelent „Születtem mint prímás” című, a maga nemében egyedülálló lemeze meghozta neki az országos ismertséget. A műsorban erről a lemezről és a Fonó Budai Zeneház Utolsó Óra gyűjtéseiből csendülnek fel muzsikák. A magyaroknak szóló dallamok mellett néhány környékbeli szlovák zene is felhangzik, de a Hajnaliban hangsúlyos helyre kerülnek a zenészek saját, cigány zenei hagyományát képviselő hallgatók és csárdások, valamint egy halottkísérő nóta is.

Szerkesztő-műsorvezető: Pénzes Géza

Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)

A műsor interneten elérhető: www.mediaklikk.hu/mediatar/

Potta Géza
Hajnali
Kossuth Rádió
prímás

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.