Ugrás a tartalomra

Szijjártó: A visegrádi csoport nélkül Európa kevesebb, gyengébb és kevésbé biztonságos lenne

2020.10.08
13:41
Forrás
MTI
A visegrádi csoport nélkül Európa ma kevesebb, gyengébb és kevésbé biztonságos hely lenne - jelentette ki Szijjártó Péter Pozsonyban.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, néhány esztendővel ezelőtt talán egy ilyen kijelentés még nagyképűségként hangzott volna, ma azonban tükrözi a realitásokat, hiszen egyértelmű, hogy Európa növekedési motorja itt van, itt lesz Közép-Európában. Elég ránézni az ésszerű gazdaságpolitikák nyomán előállt gazdasági növekedésre, amely jóval fölötte van az Európai Unió átlagos növekedési adatainak" - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

A politikus a jövőbeni visegrádi együttműködésének szentelt panelbeszélgetésen beszélt erről, amelyen jelen volt a V4 csoport (Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország) többi országának külügyminisztere is. Lengyelországot Szymon Szynkowski helyettes külügyminiszter képviselte.

Szijjártó Péter szerint érdemes visszagondolni arra is, hogy ha a visegrádiak nem tettek volna meg mindent a kötelező letelepítési kvóták elfogadása ellen, akkor ma Európában sok százezerrel több illegális bevándorló élne.

Nem szabad elfelejteni azt sem szerinte, hogy a közép-európaiak számos olyan fontos témát tartanak európai napirenden, mint például a nyugat-balkáni irányú bővítés, amely nélkülük rég elfelejtődött volna - közölte.

"Vissza kell utasítanunk minden olyan politikailag motivált állítást és gyanúsítást, amely arról szól, hogy mi, közép-európaiak csak a hasznát élvezzük annak, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, és mintha nem tennénk hozzá semmit, nem járulnánk hozzá az Európai Unió sikeréhez. Ez egyszerűen nem igaz!" - szögezte le Szijjártó Péter.

Emlékeztetett arra, hogy zajlanak a viták az európai pénzügyi forrásokról.

"Visszautasítjuk azt az álláspontot, amely szerint az európai uniós források a nyugat-európai barátaink jófejségének eredményei lennének, vagy humanitárius adományok. Ez nem így van! Az európai uniós források nekünk járnak, mi is hozzájárulunk az Európai Unió közös gazdasági teljesítményéhez, teljesítettük azokat a szerződéses kötelezettségeket, amelyeket vállaltunk az EU-ba történő belépésünkkor, és ennek kompenzációjaként járnak az európai uniós források. Nem fogunk elfogadni semmilyen olyan eljárásrendet, amely szubjektív körülmények és feltételek alapján bírálná el, hogy kinek mennyi forrás jár. Ez egy objektív, tárgyilagos kérdés, nincsen szükség semmifajta politikai eljárásra, nincsen szükség, semmifajta, zsarolásra alkalmat adó eljárásokra" - jelentette ki a miniszter.

Szijjártó Péter
visegrádi csoport
Visegrádi négyek
visegrádi országok
Pozsony

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.